Disznótoros Kolbászfesztivál Budapesten

A Disznótoros Kolbászfesztivál minden évben októberben kerül megrendezésre Budapesten, a Vasúttörténeti parkban. 

A park tökéletes helyszínt nyújt a rendezvénynek, hiszen a vendégek 10 hektárnyi területen élvezhetik a különféle programokat. Összesen 3 kolbászutca, kézműves kirakodóvásár, és gasztronómia utca várja az érdeklődőket, ezen kívül pedig disznó feldolgozás bemutatók, tájház múzeum, állatsimogatók, traktor és motor kiállítás, termelőeszköz kiállítás, gőzmozdony és vasúti kocsi kiállítás valamint oldtimer autó kiállítás is megtekinthető az esemény ideje alatt.

A gyerekek különféle népi játszótereket és sok ingyenesen használható játékot próbálhatnak ki, valamint szüleikkel együtt különböző zenei és folklór programokon, gőzmozdonyozáson, vagy kerti vonatozáson vehetnek részt.

A területen, illetve a Park és a Nyugati-pályaudvar között a rendezvény ideje alatt folyamatosan és díjmentesen szállítja az utasokat a fesztiválbusz, mely igazán megkönnyíti a közlekedést. Természetesen parkolásra is lehetőség van a Park körül. 

Az eseményen az évek során olyan előadók szórakoztatták már a közönséget, mint például Fásy Ádám, Jolly&Suzy, a 3+2, Szandi, Fatima vagy Csepregi Éva, de természetesen népdalkörök, és néptáncegyüttesek is folyamatos fellépői a Kolbászfesztiválnak. 

Érdemes tehát már előre megvásárolni a jegyeket az adott évre, hiszen ilyen mulatságból nem érdemes kimaradni!